Amit ma megírhatsz, ne halaszd holnapra.
A követők számáról nincs adat, de a facebook bejegyzéseket talán szinkronizálni lehetne a blogba. Azt még nem tudtam megoldani, de ami késik, az nem múlik - még. A napi adagomat szépen ledolgoztam, a kislányom is haza került, viszont főzni azt nem kellett. A vacsora közfelkiáltással hideg volt, ami nálam 3 szelet olasz felvágott, egy paradicsom, két kisebb szelet sajt, egy háromszögletű kockasajt sonkás ízben és a jó bevált vörös káposzta elfogyasztásával volt egyenértékű. Már az egész családban 3 db kifli fogy naponta, de eddig még senki nem panaszkodott, hogy éhes. Lassan hozzá szokunk, hogy a zöldségek és gyümölcsök remekül megoldják a kenyér és egyéb lisztes termékek hiánya okozta sokkos állapotot. Tényleg mindenkinek tudom ajánlani a módszert.
A rost és folyadék bevitelt semmiképpen nem szabad elhanyagolni. Vigyázni kell arra, hogy a rost bevitelét semmiképpen ne hosszan felszívódó szénhidrátokkal végezzük, mert akkor dugába dőlhet a 16 kilós álom. Maradnak az emészthetetlen rostok, aminek egyik formája a glucomannan. Ennek a forrásának érdemes utána nézni. Nagyon fontos, hogy ne együnk rostot úgy, hogy hozzáadott szénhidrát, vagy aszpartam (E951) van benne. Mindkettőt károsnak tartja a szakirodalom! Az aszpartam hatásáról érdemes tájékozódni, mert bizony a light termékek zömében igen magas százalékban található ez az anyag. Elég egyszerűen csak megkérdezni gugli barátunkat...
Na ennyit a tudományról.Sokkal többet nem is szeretnék ilyen mélységekben kalandozni, mert nem vagyok a területnek felkent doktora, csak kicsit talán jobban megnéztem dolgokat.
Azt hiszem nem élek vissza senki türelmével, jó éjszakát mindenkinek!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.